


MINDENT AZ EWS ANALYZERRŐL
Az emberi testmező felmérése másodpercek alatt, hogy részletesen megnézhesse, hogyan hat az energia, az életmód és az érzelmek a testre.
Egy élő szervezetben a változások leghamarabb a bioinformációs, illetve bioenergetikai szinten jelentkeznek, majd ezt követően molekuláris és sejtszinten történnek meg.
Ezek a változások még semmilyen tünettel nem hívják fel magukra a figyelmet, tehát érzékeink még nem jeleznek betegséget.
Csak később, mikor már a károsodás olyan nagymértékű, hogy egy vagy több szerv működését befolyásolja, érzékelünk rendellenességeket, melyeknek gyakran nem is tulajdonítunk figyelmet.


EWS felmérés
Energetikai meridiánok (Hagyományos kínai orvoslás): Az emberi testben futó energiacsatornák, amelyekben az életerő (Qi) hullámszerűen vagy folyamatos áramlásban kering. Ha ezek elakadnak, az különböző testi-lelki problémákhoz vezethet.


Az elektromágneses hullámok, melyek az emberi szervezetből távoznak, pontosan utalnak a test állapotára, hiszen eltérő mintázatot mutatnak, ha a működésükben bármilyen változás bekövetkezik. Amennyiben meg tudjuk határozni ezeket a mintázatokat, akkor nagy eséllyel meg tudjuk határozni a test állapotát is, illetve az elektromágneses hullámok összehasonlításából következtetni tudunk rá.
FANTASZTIKUS
1975-től technikailag lehetővé vált, hogy a sejtek ultrafinom bioelektronikai jeleit mérjék. Az eredmények azt igazolták, hogy a beteg sejtek más impulzusokat bocsátanak ki, mint az egészségesek. A számítástechnika nagyfokú fejlődésének köszönhetően az 1980-as évektől lehetővé vált az egyes sejtek/szervek elektromos tevékenységének mérése, összehasonlítása.
MI AZ EWS ANALYZER?
Az EWS Analyzer több mint 100 év tudományos kutatását és technológiáját párosítja modern algoritmusokkal. A készülék integrálja, a bioinformatikát, elektronikát, és egyéb tudományokat. Elméleti alapja a quantum fizika. A készülék felhasználja a legmodernebb elektronikai technikákat annak érdekében, hogy elemzésre felmérje és összegyűjtse a test sejtjeinek gyenge, kiegyensúlyozatlan mágneses mezőit. A felmérés alapján a tesztelő személy a tesztelt személy energetikai állapotáról kap egy képet. A tesztelési eredmények azonban nem diagnosztikai értékűek, csak tájékoztatási célt szolgálnak. Az EWS Analyzer használatával végzett vizsgálat noninvazív és gyorsan képes felmérni az emberi test működését.
Hogyan működik?
Az EWS Analyzer készülékben levő frekvencia mintázatok – mint referencia értékek – kerülnek összehasonlításra a szervezetben mért pillanatnyi értékekkel, melyből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.
A kevesebb, mint egyperces elemzés eredményeként képet kaphatunk a tesztelt személy pillanatnyi és irányadó állapotáról, mintegy 32 féle csoportba sorolt felmérési területen.

MEGÁLLAPÍTÁSAIM
- A készülék a gyártó nyilatkozat alapján nem minősül orvostechnikai eszköznek.
- Viszont rendkívül jól használható -és nagy spektrumban dolgozik.
- A teszt eredményei csak referenciaként szolgálnak, de nem orvosi diagnosztikus értékűek, így orvosi diagnózist nem helyettesítenek.
- A tudás nélkül ami az eredmények értésében rejlik csak adathalmaz lenne. Ehhez kellünk mi, gyógyászok.
- Így lesz emberi nyelven érthető
- az adatok az energywavwes igazolt gyártói oldaláról származnak
- megbízható
- elismert
- motivált gyártó

ÁRAK
Fizetési Lehetőségek
Készpénz
Helyben átutalás
Szép kártya elfogadás

